2018. January 25.
Az Építőmérnöki Kar oktatói minden évben nagy hangsúlyt fektetnek a középiskolások tájékoztatására, központi és iskolai, nagyszabású és kiscsoportos lehetőségek várják azokat a tanulókat, akik szeretnék megtudni, mit csinál egy építőmérnök.
A 2017-2018-as tanévben óriási érdeklődés mellett az Egyetemi Nyílt Napon jelentette be Dr. Dunai László a Kar dékánja az Építő 250 ösztöndíjprogramot, ami a 2018 szeptemberében kezdő hallgatók számára azonnal elérhető lesz, és a programnak köszönhetően már az első egyetemi hónapjukban kaphatnak ösztöndíjat. További részletek a programról itt elérhetők.
Oktatóink már az őszi hónapokban több mint egy tucat budapesti és vidéki középiskolában jártak pályaorientációs napokon, ahol nemcsak az építőmérnöki szakmát és a Kart mutatták be, de azokat az izgalmas eszközöket, amik segítik a szakmai munkát és természetesen a tanulást is.
Homolya András, a Kar mestertanára egy nagyobb csapattal járt Nyíregyházán, ő így mesélt a workshopról: „Jól sikerült mindent. Dicséret illeti a négy előadó kollégát (Dr. Fenyvesi Olivér, Dr. Tarján Gabriella, Háznagy Andor és Dr. Tuchband Tamás) olyan lelkesen ecsetelték szakmánk szépségeit, hogy én is kedvet kaptam volna jelentkezni építőmérnöknek - ha nem tettem volna meg már 44 évvel ezelőtt. A diákok is nagyon aktívak voltak, különösen élvezték a gyakorlati foglalkozásokat, de az előadásokat is figyelmesen hallgatták meg. Több tanár kolléga is bejött beszélgetni, érdeklődni.
Dr. Horváth László nemrég járt Győrben, egy másik oktatóval, Dr. Németh Róberttel és Szilvágyi-Kovács Ádám elsőéves hallgatóval. Horváth László így foglalta össze a tapasztalatait: „A győri Hild József Építőipari Szakgimnáziumban járt kari küldöttség mindhárom tagja valamikor diákja volt az intézménynek, így számunkra is mindig kellemes emlékeket, középiskolai eseményeket idéz fel a látogatás. A nagy létszám miatt két tájékoztatót tartottunk egymás után, az első csoportban a szakgimnázium végzőseivel, a másikban a technikusi képzés diákjaival találkoztunk. A szakgimnázium jellegéből adódóan a diákoknak vannak már ismeretei a magasépítési szakmáról, ezt árnyalni kívántuk az egyes szakok, specializációk pontosabb bemutatásával. Szilvágyi-Kovács Ádám 2017 szeptembere óta a Kar alapszakos mérnökhallgatója, röviden a kollégiumról adott tájékoztatást, majd elsősorban saját tapasztalatai alapján tanácsokat adott a leendő gólyáknak az egyetemre való felkészüléshez. Az előadások után kérdésekre válaszoltunk. Ezekből kiderült, hogy a jelen lévők közül többen részt vettek már a kari és/vagy egyetemi nyílt napon is, leginkább ők érdeklődtek. A legtöbb kérdést az #építő250 ösztöndíjakkal kapcsolatban kaptuk.” A friss információk itt érhetők el: http://epito.bme.hu/hirek/epito250osztondij
A középiskolák látogatása mellett a Karon is számtalan program várta a diákokat, a „Tölts velünk egy napot!” workshop sorozat nagy sikerrel folytatódott: a Kar vizes laborjában érdekes kísérletek várták az előzetesen regisztrált középiskolásokat.
A kari és az egyetemi nyílt napon az informatív előadások mellett mindig várta az érdeklődőket néhány fontos építőmérnöki eszköz és bemutató is, a diákok szívesen visszarepülnek a gyermekkorukba a digitális homokozóban lapátolva – főleg, hogy ez jóval érdekesebb mint egy sima homokvár építés. Minihídépítés, számítógépes hídépítő játék, mérések és kísérletek, laborlátogatások és érdekes épületek háttértörténete – ezek mind részei voltak az elmúlt félév kari programjainak.
Dr. Baráti Ilona a Pályaorientációs Bizottság elnöke szerint több mint 900 középiskoláshoz jutott el az Építőmérnöki Kar oktatóinak tájékoztatása valamilyen személyes formában, és a visszajelzések alapján rengeteg végzős diák találja vonzónak az újra felemelkedő építőipart, a tervezői feladatokat, vagy magát az építési tevékenységet.
A Kar weboldalán, Facebook és Instagram oldalain a fontos hallgatói és leendő információk mellett igyekszünk beszámolni az aktuális szakmai újdonságokról és a kari élet legfontosabb eseményeiről is. Keressétek, kövessétek a BME Építőmérnöki Karát mindenhol – érdemes!