2019. October 24.
A 2018 januárjában egy új szakirányú továbbképzésre jelentkezhettek az építőiparban dolgozó szakemberek. A továbbképzés célja elsősorban az volt, hogy olyan szakembereket képezzen, akik szaktudásukra támaszkodva képesek az építési hibákat megelőzni, és ezzel komoly gazdasági megtakarításokra szert tenni. Sajnos az építési hibák tárháza szinte végtelen, tervezési és kivitelezési hibák egyaránt előfordulnak, így a tananyag is jelentős volt.
A képzésen részt vevők azonban három félévvel a beiratkozást követően, 2019 őszén sikeresen megvédték szakdolgozatukat, így ők már eredeti mérnöki diplomájuk mellett építőipari kármegelőzési szakmérnöki végzettséggel is rendelkeznek.
2020 februárjában újból indul a képzés, mely az építési ágazat bármely szegmensében dolgozó szakmeber számára hasznos információkat nyújt.
A szakirányú továbbképzés résztvevői (tervezők, kivitelezők, beruházók, hatósági és biztosítási szakemberek egyaránt) a képzés alatt építőmérnöki és építészmérnöki területhez tartozó korszerű műszaki ismereteket sajátítanak el, és sikeres, illetve kevésbé sikeres beruházások részletes elemzésével, az építési jogszabályok, valamint kár-, és értékbecsléssel kapcsolatos dokumentációk feldolgozásával felkészültté válnak az építési károk megelőzése, illetve azok felmérése területén is. A hallgatók különböző építési szakterületeken készült igazságügyi szakértői jelentéseket és bírósági eseteket tanulmányoznak. A képzés során megismerik a már károsodott szerkezetek rekonstrukciójának műszaki lehetőségeit is.
Az építési folyamatok komplexitása következtében a megoldás kidolgozása, feltérképezése a jogi környezet pontos ismeretét, magas szintű mérnöki szaktudást, a műszaki megvalósítási és megvalósulási dokumentumok elemzésének képességét, és értékbecsléssel kapcsolatos ismereteket is igényel.
A képzés felépítése olyan, hogy a műszaki ismeretek elsajátításával egy időben gazdasági, jogi, valamint érvelés-, és tárgyalástechnikai tudnivalókkal bővül a szakemberek ismeretanyaga.
Ez utóbbi ismeretanyag különleges és szinte egyedülálló a műszaki képzési területeken jelentkező szakirányú továbbképzések anyagában. A káros következményeket előrevetítő, nem teljes körűen tisztázott megoldások elhárítása, vagy a már létrejött hibák javítása tárgyalási folyamatokat igényel.
Jelen képzésben egy 30 órás blokk foglalkozik a mediáció alapjaival. Miről is van szó? A mediációs folyamat képes különböző konfliktushelyzetek peren kívüli megoldására, és ismert, hogy ilyen konfliktushelyzetek az építés területén bőven adódnak. A hallgatók szakmai és jogi ismereteikkel, valamint az itt elsajátítandó konfliktuskezelési, tárgyalástechnikai és közvetítői kompetenciáikkal, problémaérzékeny attitűdjükkel képesek lesznek hatékonyan közreműködni az építési projektek konfliktust enyhítő, illetve konfliktusmegoldó tárgyalásai során.
A szakirányú továbbképzést teljesítők bármelyik oldalon is állnak majd egy-egy vitás esetben, felkészültebbek lesznek, mint kollégáik, érveikkel, körültekintő viselkedésükkel, és eredménycentrikus hozzáállásukkal gördülékennyé, hatékonnyá képesek formálni az egyébként parttalannak induló tárgyalásokat is.
A képzés tervezett indulási időpontja 2020. február
A képzésről és a jelentkezés módjáról a BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék oldalán további információk olvashatók.
Dr. Baráti Ilona
a képzés szakfelelőse